This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.
Y-Z Hírek
Újabb csapás az autósokraMi jöhet még?
12 milliárdos pluszbevételt remél a kormány a rendszámtáblák kötelező cseréjéből. ![]() Kötelezően lecseréltetné az autók rendszámtábláit a kormány, hogy növelje az idei költségvetés bevételeit – írja a hvg.hu. A Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottságnak küldött decemberi jelentésében tett erre ígéretet. A tervek szerint a cseréből befolyó illeték idén hozzávetőleg 12 milliárd forint lesz. A lap úgy tudja, a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat. A költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium és a közlekedésüggyel is foglalkozó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felelősség ügyében egymásra mutogat. A két tárca egy hete nem válaszol a lap kérdéseire. A rendszámtáblák cseréjéből remélt tétel abban az NGM által készített jelentésben is szerepel, amit a kormány az Európai Bizottságnak küldött decemberben, a túlzotthiány-eljárás keretében. Míg a többi tétel esetében feltüntették a bevételnövekedést megalapozó jogszabályt, a rendszámtábla-cseréhez nem fűztek magyarázatot. A rendszámtáblák cseréjének jelentős illetékvonzata lehet, amit az autók tulajdonosaival fizettetnek majd meg. Ez eredményezheti a tervezett 12 milliárdos pluszbevételt – írja a lap. A kormány szerint a lépésre állítólag azért van szükség, mert a járművek területi hovatartozását is feltüntető új rendszámok segítenék a bűnmegelőzést.
A jövő Yugóját öröm lesz tolniMilos Paripovic, a fiatal, bosnyák származású formatervező olyan témához nyúlt, amelyhez korábban mások nemigen mertek: a jugoszláv autóipar legnagyobb nemzetközi bukásának emlékét elevenítette fel a Zugo tanulmány révén. Azon kívül, hogy meggyőzően hozza az eredeti, a Yugo 45-ös hangulatát modern köntösben, finoman élcelődik is annak hibáin. A formaterv a maga módján zseniális: bár egész mások az arányai, mint az eredetinek, a részletekben visszaköszönnek a Yugo legkarakteresebb vonásai. Az orr és a farrész kialakítása is a hasonlóságot erősíti, ahogy a C oszlop környéke is. Az alkotó elképzelése szerint ezt az autót is sokat kell majd tolni, de más okból, mint az elődjét: elektromos hajtást képzelt hozzá, márpedig ha az akkuk lemerülnek, a Zugo biztosan nem megy tovább. Ezt a hátrányt ellensúlyozná a fűtött csomagtér-ajtó – ha már hátra kell küldeni az asszonyt és a gyerekeket, legalább a kezük ne fagyjon a lemezekhez. A lustákat viszont nem kényeztetné Paripovic: nyomásérzékelőt építene az ajtóba, így csak annak a kezét melegítené a gép, aki valóban részt vesz a mozgatásában.
Az utalások egy részének megértéséhez persze érdemes legalább nagy vonalakban ismerni a Yugo félresikerült nemzetközi pályafutását, amelynek köszönhetően elsősorban Észak-Amerikában a XX. század legrosszabb autójaként ismerik. A Yugo 1986 közepén mutatkozott be Észak-Amerikában, és a legolcsóbb autó volt a piacon. Ugyanakkor hamar kiderült, hogy gondok vannak a megbízhatóságával, de ami ennél is kínosabb volt, évekkel később kiderítették, hogy a karburátoros motor nem teljesítette az amerikai károsanyag-kibocsátási szabványokat. Így az összes – mintegy 126 ezer – autót vissza kellett hívnia az importőrnek 1992-ben. Ekkorra a jugoszláv háború miatt amúgy is vége lett volna az üzletnek, de így a Yugo márka hírnevét sikerült porig rombolni. Gyakorlatilag a rossz autó szinonímájává vált az Egyesült Államokban, egész sor vicc született róla, mint nálunk korábban a Trabantról vagy a Zaporozsecről, de ami a lényeg, ezzel ugyanolyan közismert lett Észak-Amerikában, ha nem ismertebb, mint a Zastava márka Közép-Európában. Így lehetséges, hogy Paripovic vicce – mert a Zugót egyértelműen annak szánta – betalált: egy formatervezési pályázaton ötödik helyet szerzett az alkotónak. A gyártás persze szóba sem került, de a tervező nyílt forráskódúnak nyilvánította a terveket, azaz elvben bárki megépítheti a saját példányát.
Családi ezüst - Zastava 750Sokunknak vannak történeteink eredeti állapotukban megőrzött autókról, mániákusan gondos gazdákról. Sorrendet felállítani közöttük nehéz dolog, talán felesleges is, mindenesetre Zastava-kategóriában alighanem eldőlt, ki a magyar bajnok. A sampiont Ocskay Zoltán mutatja be.
A kilométeróra 68633-at mutat, s a számot negyvenhárommal kell elosztani ahhoz, hogy megtudjuk, mennyi is volt az alaposan megkímélt kragujeváci népautó éves futásteljesítménye. Szűk 1600 kilométer jön ki, de ez még nem az igazi adat, mert a Zastava nem újonnan került Lajosékhoz. Első tulajdonosa 1962. július 13-án vette át, állítólag téesz-elnök volt Fajszon, ami magyarázat is egyben, milyen társadalmi helyzet kellett abban az időben egy ilyen különleges gépkocsi megvételéhez. Megint állítólag, a téeszelnök csak stróman lehetett, valójában egy zenész, a kecskeméti színház gordonkása vásárolta a Zastavát. Tény, az első forgalomba helyezést követően alig egy hónappal bizonyos Kovács Sándor nevére írták át a ma is nagy becsben (talán mondani sem kell) meglévő forgalmit. Kedvet kapott a ROZSDAKUPAC magazin...
Megérkezett a Yugo!A hozzánk hasonló fiatalok főként úgy jutnak az első autóikhoz, hogy a szülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól megöröklik a régi, már elfeledett autóikat. Azok, akik az értéket látják a múlt rendszer ócskavasaiban, előbb-utóbb valamilyen formában elkezdik azokat faragni. Na közülünk senkinek se volt ilyen autója, mindannyiunknak egészen máshonnan jött az őrület, nem a régi emlékekből. Kivéve Gegobot.
Teperni terpentines tepertővelZastava 750/1050 Abarth a múlt hétvégi szlalomonA terpentin persze csak a cím miatt kellett, mert a felhasznált üzemanyag valójában az egyik nagy társaság sokoktános izéje volt. De a múlt szombati cikkünkben szereplő Zastava Abarth tényleg szépet hasított a vasárnapi szlalomversenyen. Konkrétan a budapesti M5-kivezető melletti Tesco parkolójában.
|
- Prokopnak belóg egy gerenda
- Zastava Klub az Oldtimer és Youngtimer Kiállításon
- Különleges Zastava „unokatestvérek” - Fiat 128 Panorama (1100/1300)
- Meseautók a valóságban – I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál
- ZASTAVA nyereményjáték - meghosszabbított leadási határidő!
- ZASTAVA nyereményjáték 4 héten keresztül a SióTimeren!
This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.
Üzenetek
You are not logged in.
Online
- drinky
- bandresz
- m.aged
- YugoFan
Z-Y Chat
- No users online
Legfrissebb hírek
- Újabb csapás az autósokra
- A jövő Yugóját öröm lesz tolni
- Családi ezüst - Zastava 750
- Kedvet kapott a ROZSDAKUPAC magazin...
- Teperni terpentines tepertővel
- Prokopnak belóg egy gerenda
- Zastava Klub az Oldtimer és Youngtimer Kiállításon
- Zastava Klub az Oldtimer és Youngtimer Kiállításon
- Különleges Zastava „unokatestvérek” - Fiat 128 Panorama (1100/1300)
- Meseautók a valóságban – I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál







Lajos Ferenc, jóval túl a nyolcvanon, ritkán vezet. Ha valahová mennie kell, mert ebben a korban már nem nagyon szeret a nagykapun túlra kerülni az ember, a fia ül a kormány mögé. A családi autó, a 750-es Zastava az év legnagyobb részét a kecskeméti, szép, polgári ház mögött meghúzódó kis garázsban tölti. Ez éppenséggel nem új helyzet.





